Sokat gondolkodtunk azon, hogy mivel utazzunk ki. Mindenképpen szerettünk volna olyan holmikat magunkkal hozni, amik már a kezdetekben megkönnyítik az itteni életünket. Persze olyan cuccokra gondoltunk, amik értékesebbek és viszonylag könnyen szállíthatók. Floridai tapasztalatokból kiindulva prioritás volt a konyhai eszközök (pl. AMC és Zepter edények) költöztetése, de természetesen a bicajok sem maradhattak itthon. A gyerekeknek próbáltunk minél több játékot elhozni annak érdekében, hogy minél otthonosabban érezzék magunkat dublini házunkban. Végül arra jutottunk, hogy én autóval, a többiek pedig repülővel utaznak.

Az autó egyébként is tényező volt: bár napi szinten nem terveztük az autózást, az itteni kirándulásokhoz mindenképpen szükség van egy autóra. Ha nem a sajátunkat hozzuk, akkor venni kell egyet vagy időnként bérelni. Venni csak valami olcsó használt jöhet szóba, amit itt viszonylag magas adó terhel, nem beszélve az esetleges magas javítási költségekről. A bérlés is viszonylag drága, különösen a nyári időszakban. Meg macerás is elmenni az autóért, visszavinni. Mindkét esetben be kell szerezni gyereküléseket is. Eközben a saját autónk otthon porosodott volna egy garázsban, ami nem tesz jót neki.

Szóval minden abba az irányba mutatott, hogy az autóval megyünk. Pontosabban csak én megyek, cuccokkal telepakolva. Úgy döntöttem, hogy nem Anglián keresztül megyek, hanem Normandiából közvetlenül Írországba kompozok. December 28-ra vettem jegyet. Ez azt jelentette, hogy 27-én hajnalban el kellett indulnom otthonról, hogy másnap délutánra biztosan odaérjek a kb. 1800 km-re lévő Cherbourgba. Az otthoni házunkból való kiköltözést már karácsony előtt megkezdtük, a karácsony is rohanással, pakolással telt, a szokásostól eltérően nem is otthon ünnepeltünk. Persze a rokonlátogatást sem hagytuk ki. Nem unatkoztunk az ünnepek alatt.

Minden terv szerint ment, 27-én hajnalban – az autó tetőig megpakolva – elindultam és hasítottam Franciaország felé. Itt az útvonal. Aznapra kb. 1200 km-t terveztem. Attól eltekintve, hogy Nürnberg után az erős havazás miatt 2 órát araszoltam az autópályán, az út kellemesen telt. Metz-ben aludtam, mondanom sem kell nem sok birkát számoltam elalvás előtt. Másnapra volt még 600 km, így ismét korán indultam, fagyban, néhol jeges úton. Úgy gondoltam, hogy Párizsban a két ünnep között nem lesz nagy forgalom, így nem terveztem kerülőt. Ez be is jött, gyorsan áthasítottam a belső gyűrűn és mentem tovább. Az idő is barátságosabb lett, az erős széltől eltekintve. Időben elértem a kikötőt, behajóztam. A komp azért jó, mert éjszaka megy, reggelre Írországba ér. Elfoglaltam a kabinomat, próbáltam ébren maradni, nem sok sikerrel. Az előző napok, hetek alatt nagyon lemerültem, így több, mint 12 órát aludtam. A nagy szél miatt az út elején eléggé lötyögött a hajó, de ez különösebben nem zavart.

Másnap reggel Rosslane-ban már csak egy 150 km-es út várt rám. Útvonal itt. Igaz, most már a másik oldalon közlekedve. Ez különösebb gondot nem okoz. Jobbkormányos autóval nehezen szoktam meg a váltót, a saját autóval erre nem kellett figyelni. Meg is érkeztem a Dublinba, a megbeszéltek szerint a házunk kulcsa a villanyóra szekrénybe volt rejtve. Gyorsan kipakoltam, összeraktam az egyik biciklit, majd elmentem adókártyát (vagy valami hasonló) igényelni a belvárosi hivatalba, mert itt sok mindenhez kell. Egy bökkenő volt csak: a bankkártyámat az utolsó tankolásnál egy francia benzinkúton felejtettem. Telefonálás, várakozás, majd újabb telefonálás után megadtam az angolul beszélő és segítőkész kútvezetőnek a dublini címem és elküldték a kártyámat. Mindenesetre 29-ét pénz nélkül kellett átvészelnem. Ez igazából csak akkor okozott kisebb gondot, mikor Benedek – korábban otthonról megrendelt és kifizetett – bicajáért mentem egy bevásárlóközpontba: majdnem behajtottam a pláza fizetős parkolójába. Végül pestiesen leparkoltam egy „alternatív” parkolóban (2x2 sávos út közepén vészvillogóval – na jó nem). Másnap pedig már mehettem is a reptérre a család másik részéért. 30-án már ismét együtt voltunk.

A repülőút sem volt eseménytelen. Az út kb. 3 óra, ráadásul késve indult a gép, beszállás után még jó ideig a földön dekkolt. Persze a gyerekeknek nyilán ilyenkor jut eszükbe pisilni (amikor még nem lehet). De ügyesek voltak, Matyi is tartotta a vizet. A levegőben természetesen a repülőben kakilást is ki kellett próbálni, mert az olyan izgalmas.