Dublin Zoo

Hétvégére pompás idő lett, így a régóta tervezett állatkerti túrát szombatra iktattuk be. Nagy reggeli (tükörtojás, amerikai palacsinta juharsziruppal, karamellel vagy csokoládéöntettel) után korán odaértünk, így nem volt tömeg. Az állatkert a 700 hektáros, 1662-ben alapított Phoenix Parkban van. Térképen itt. A park Dublin központjához közel van, így remek lehetőséget nyújt sétára, edzésre, kikapcsolódásra. Mint nálunk a Városliget, csak sokkal nagyobb és persze zöldebb a fű.

Az állatkert elég jó. Nincs benne olyan sok fajta állat, mint Budapesten, de ami van, az szépen meg van csinálva. Azt nem tudom, hogy az állatok hogy érzik magukat, de a kifutók tágasak, nagy vízfelületek vannak. Jó a kiszolgálás is, tiszta WC-k, játszóterek, széles utak, megfelelő mennyiségű információ. Jelenleg is építenek egy részt, ahol flamingók és fókák lesznek. Az állatkertet 1831-ben nyitották meg, több régi épület még ma is áll. Az állatkertben szinte mindenhol vannak az akkori körülményeket bemutató fényképek.

És most jöjjenek a mi képeink.

zoo13.JPG

Így néz ki térképen.

zoo4.JPG

Megvannak a jegyek.

zoo22.JPG

Táti nézi merre van az előre.

zoo20_1.JPG

A majmok vizesárokkal vannak körülvéve.

zoo6.JPGDe valakinek ez sem akadály.

zoo5.JPG

Ő éppen meditált.

zoo11.JPG

Nagy agyad van?

zoo12.JPG

Majmok.

 

zoo7.JPGKlasszik tigris.

zoo8.JPGHópárduc

zoo10.JPGFedett játszótér.

zoo19.JPGJönnek a hídon.

zoo15.JPG

zoo16.JPG

zoo17.JPG

Zebrafenekek.

zoo21.JPGInnen lehet megfigyelni.

zoo18.JPGA viziló szájából valami pipa lógott,

zoo25.JPGÁtlag európai családmodell.

zoo14.JPGEz a strucc nem a fejét, hanem a testét dugta a földbe. Unortodox struccpolitika.

zoo24.JPG

A pingvin nagyon tetszett a gyerekeknek. Csak egy kb 1 méter magas üvegkorlát választotta el őket. Lelkesen totyogtak az üveg mindkét oldalán.

zoo2.JPGNa ez mondjuk hülyeség. Egy Defender SOHA nem akad el.

zoo3.JPG

 10 napos malackák.

zoo26.JPG

zoo1.JPG

A farmon műtehenet is lehet fejni.

zoo23.JPG

Mondom nagyok a vízfelületek.

zoo9.JPG

És végül Forest.